tündérkertem

Életem legjobb döntése volt. Ez volt a legjobb dolog, amit valaha magamért tettem. Most először választottam magamat helyetted, most először éreztem úgy, hogy én vagyok egy lépéssel előrébb és nem te. Tudod, még sosem voltam ennyire kiegyensúlyozott, ennyire magabiztos, ennyire önfeledt. Még sosem volt egyszerre ennyi energiám, ennyi élet bennem. Nem hiszem, hogy megváltoztam, egyszerűen annyi történt, hogy már nem vagy a közelemben. Azért elég humoros, ha belegondolsz, hogy mindvégig azt hittem, akkor lehetek boldog, ha melletted vagyok, erre rá kellett jönnöm, hogy csak annyi kell a boldogsághoz, hogy egészen távol legyél tőlem. Hogy tovább tudjak lépni. Ezen tényleg nevetni tudnék. Olyan röviden, szaggatottan, félholdasan, mint ahogy Albus nevet, ha Gellert néha az eszébe jut... (Óóó ez szép volt, van ami mindig bejön...) Boldog vagyok és gecijó érzés boldognak lenni. Annyira nem volt jellemző az egész kapcsolatunkra a boldogság, hogy talán egyikünk sem érti igazán, mit jelent ez. Pontosabban te nyilván érted, hiszen már te is boldog vagy, ami azért szintén mulatságos, de jó dolog. Én örülök, nagyon örülök annak, hogy boldog vagy. Végre jól döntöttünk, és ez még valami, amitől boldogok lehetünk. Najó... kezd sok lenni a boldogságból... Az amit igazán ide akartam írni, hogy annak ellenére, hogy nagy valószínűséggel ezt már el se olvasod... hogy mindent kidobtál, amit valaha tőlem kaptál (vagy talán még ennyi energiát sem vesztegettél a dolgainkra)... annak ellenére, hogy már biztosan nem kapod elő a telefonod, hogy bepötyögd a paktumos lány legújabb villanásait ("Vergilius.. Jaj én már hallottam ezt a nevet... Azt hiszem... ööö... magyar órán???"), majd nem jut eszedbe, hogy jé ezt már nem küldhetem el... hogy nem akarod elmesélni, hogy láttad a Hubát, és elég elhasznált feje van... hogy nem volt benned egy pillanatnyi hiány sem, mikor a Vénasszonynak örültél... szóval mindezek ellenére azt akarom mondani, hogy nekem te vagy a majom a szívemben. És hogy sajnálom. És azt is hogy köszönöm.