tündérkertem

"Tudtam hogy itt leszel valahol és tessék itt vagy... De nem megy. Mit csináljak, ha nem megy?..."

Felejtő

Tegnap a táncházba menet Kosztolányi összest olvasgattam. Ez viszonylag ritka jelenség, mivel ha versekre vágyom, általában másokat szoktam előnyben részesíteni. Sosem kedveltem igazán Dezsőnket. Pontosabban: nem kedveltem - eddig. Tegnap viszont találtam egy olyan költeményt, amitől majdnem lefolytam a metró  üléséről egyenest bele a pingvines zoknimba.

Bemásolom a linket. A vers címe Reggeli áldás. 

http://mek.niif.hu/00700/00753/html/vers0901.htm#10

Úgy döntöttem, blogot nyitok.

Nehezen szántam rá magam, mint mostanában mindenre. Aztán beugrott egy-két hang, meg mozdulat, meg kapcsolat. Aztán néhány pillanatra rá ugyanazon hangok, meg mozdulatok, meg kapcsolatok hiánya. Meg hogy tulajdonképpen ezek nem is hiányoznak igazán. Pedig kellene hogy hiányozzanak. Piszkosul kellene hogy hiányozzanak.

Azt hiszem, ide minden felkerül majd. Minden olyan szeletke belőlem, minden olyan apró-cseprő részem, ami számít. Vagy aminek legalábbis számítani kellene.

Most pont úgy érzem magam, mint az a lány, akinek reggeli előtt van, hogy hat képtelenség is az eszébe jut. Mégis itt vagyok és szorgosan pötyögök, mert az a helyzet, hogy úgy vettem észre, a kelleténél többet villan fel bennem a gondolat, hogy "ennek pedig számítani kellene." Igen, a kelleténél sokkal többet. Ez ellen szeretnék tenni valamit, és más megoldás nem igen maradt, mint ez a huszonegyedik századi.

Szóval a lényeg, hogy úgy döntöttem, blogot nyitok.